Ugrás a fő tartalomra

5000 Szolnok Baross utca 37/A


+36 (56) 500-400

Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása


A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték, vagy középfokú végzettséggel, illetve kizárólag felnőttképzési jogviszonyban azok, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.


Szakmák

Iskoláink az alábbi ágazatokban és szakmai kimenettel indítanak képzéseket felnőtteknek nappali rendszerben 25 éves korig
💡
Az iskola logójára/nevére kattintva részletesebb információkat kaphat !

Szolnoki SZC Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola
5000 Szolnok, Bán utca 9.
TECHNIKUMI oktatás SZAKKÉPZŐ ISKOLAI oktatás

GÉPÉSZET ÁGAZAT

  • LÉGIJÁRMŰ-SZERELŐ TECHNIKUS

SPECIALIZÁLT GÉP- ÉS JÁRMŰGYÁRTÁS ÁGAZAT

  • GÉPJÁRMŰ MECHATRONIKAI TECHNIKUS

ELEKTRONIKA ÉS ELEKTROTECHNIKA ÁGAZAT

  • VILLANYSZERELŐ

GÉPÉSZET ÁGAZAT

  • HEGESZTŐ
Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium
5435 Martfű, Gesztenye sor 15.
TECHNIKUMI oktatás SZAKKÉPZŐ ISKOLAI oktatás

OKTATÁS ÁGAZAT

  • OKTATÁSI SZAKASSZISZTENS

INFORMATIKA ÉS TÁVKÖZLÉS ÁGAZAT

  • INFORMATIKAI RENDSZER- ÉS ALKALMAZÁSÜZEMELTETŐ TECHNIKUS

KERESKEDELEM ÁGAZAT

  • KERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTŐ

KREATÍV ÁGAZAT

  • BŐRTERMÉKKÉSZÍTŐ
    (Bőrdíszműves, Cipőkészítő szakmairányokkal)
Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum
5000 Szolnok, Baross utca 37.
TECHNIKUMI oktatás

GÉPÉSZET ÁGAZAT

  • GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGAI TECHNIKUS
Szolnoki SZC Pálfy - Vízügyi Technikum
5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 2-3.
TECHNIKUMI oktatás

INFORMATIKA ÉS TÁVKÖZLÉS ÁGAZAT

  • INFORMATIKAI RENDSZER ÉS ALKALMAZÁS-ÜZEMELTETŐ TECHNIKUS
Szolnoki SZC Petőfi Sándor Technikum és Szakképző Iskola
5000 Szolnok, Petőfi utca 1.
SZAKKÉPZŐ ISKOLAI oktatás

FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT

  • ASZTALOS

ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT

  • ÁCS
  • BURKOLÓ
  • KŐMŰVES

ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT

  • FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ

SPECIALIZÁLT GÉP- ÉS JÁRMŰGYÁRTÁS ÁGAZAT

  • JÁRMŰFÉNYEZŐ
Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum
5052 Újszász, Dózsa György út 23.
TECHNIKUMI oktatás

KÖZLEKEDÉS ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁS ÁGAZAT

  • KÖZLEKEDÉSÜZEMVITEL-ELLÁTÓ TECHNIKUS
  • LOGISZTIKAI TECHNIKUS

KÖZLEKEDÉS ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁS ÁGAZAT

  • VASÚTFORGALMI SZOLGÁLATTEVŐ TECHNIKUS

RENDÉSZET ÉS KÖZSZOLGÁLAT ÁGAZAT

  • KÖZSZOLGÁLATI TECHNIKUS
Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium
5000 Szolnok, Gyermekváros út 1.
SZAKKÉPZŐ ISKOLAI oktatás SZAKKÉPZŐ ISKOLAI oktatás
(előkészítő évfolyammal)

FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT

  • ASZTALOS

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ÁGAZAT

  • CUKRÁSZ

FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT

  • ASZTALOSIPARI SZERELŐ

KERESKEDELEM ÁGAZAT

  • BOLTI ELŐKÉSZÍTŐ

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ÁGAZAT

  • CUKRÁSZSEGÉD

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ÁGAZAT

  • SZAKÁCSSEGÉD
Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum
5000 Szolnok, Baross utca 43.
TECHNIKUMI oktatás

GAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT ÁGAZAT

  • PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ

EGÉSZSÉGÜGY ÁGAZAT

  • ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ
  • EGÉSZSÉGÜGYI ASZISZTENS


KIMIKK

    • SZC logo fehér
    • Szolnoki Szakképzési Centrum

      5000 Szolnok Baross utca 37/A

    • Telefon: +36 (56) 500-400

      E-mail: centrum@szolmusz.hu

      OM azonosító: 203056

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001300/2015 , B/2020/000028 Engedélyszám: E/2020/2000081


    2024Szolnoki Szakképzési Centrum