Ugrás a fő tartalomra

5000 Szolnok Baross utca 37/A


+36 (56) 500-400

Hírek


2024. okt. 16.
  • #centrum

Megnyílt a Szakmalabirintus

A Szolnoki Szakképzési Centrum 2024. október 15. és 17. között ebben a tanévben is megrendezte pályaválasztási kiállítását, a Szakmalabirintust.

Megnyílt a Szakmalabirintus

A háromnapos rendezvényre beiskolázási körzetünkből az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjai kaptak meghívást. A Szakmalabirintuson a Centrum mind a 11 szakképző intézménye, Digitális Közösségi Alkotóműhelye és a duális képzésben részt vevő partnereink is bemutatkoznak. Ugyanakkor újdonság, hogy ebben az évben bővítettük a kínálatunkat, 11 egyetem 20 kara fogadta el a meghívásunkat. A Szakmalabirintus tehát már nem csak a pályaválasztás előtt álló általános iskolás tanulók döntését segíti, hanem a Centrum a saját végzős diákjainak is első kézből szeretné megmutatni helyben a felsőoktatási intézmények kínálatát. Sőt, a Szolnoki Tankerületi Központtal való kiváló együttműködésnek köszönhetően, várjuk a szolnoki gimnáziumok végzős tanulóit is.

A Szakmalabirintus pályaválasztási kiállítást a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnök, dr. Magyar Zita nyitotta meg. A vendégeket köszöntötte Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, valamint Györfi Mihály Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere.

Kalmár Andrea főigazgató beszédében a rendezvény hagyományait kiemelve elmondta: nem csak az intézmények által oktatott ágazatokkal és szakmakínálattal lehet megismerkedni, hanem a duális képzésben részt vevő partnerekkel is, ahol részben, vagy teljes egészében a diákok gyakorlati képzése is folyik.

Hicsó György kancellár zárszavában pedig bejelentette, hogy sikeresen lezárult a közbeszerzési eljárás, így megkezdődhet a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum új tanműhelyének megépítése. Mint ismert, a Szolnoki Szakképzési Centrum sikeres pályázatot nyújtott be a 21. századi szakképző intézményfejlesztési program keretében, az elnyert több mint 6 milliárd forint támogatásnak köszönhetőn megépül két új tanműhely, kettőt felújít az intézmény, mintegy 2 milliárd forint értékben pedig eszközök beszerzése valósul meg.

A rendezvényről íme a Szolnok Tv híre:

https://www.szolnoktv.hu/hirek/szakmalabirintus-1

A Szolnok TV Aktuális című hírműsorában a bejátszás 10 perc 57 másodperctől tekinthető meg:

https://www.szolnoktv.hu/musorok/aktualis-2024-10-16

Ez pedig az Új Néplap és hírportálja, a szoljon.hu tudósítása:

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2024/10/palyavalasztasi-kiallitas-szolnok

A pályaválasztási rendezvényről az Alföldhír is beszámolt:

https://alfoldhir.hu/oktatas/a-szakmake-a-jovo/

GALÉRIA

Szakmalabirintus 2024

_DSC1103.jpg
_DSC1112.jpg
_DSC1110.jpg

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Kivitelezési szerződés aláírása utáni kézfogás

Épülhet a Jendrassik új tanműhelye

Sikeres volt a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum új tanműhelyépületének megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás, így a Szolnoki Szakképzési Centrum nevében Hicsó György kancellár aláírta a kivitelezésről szóló vállalkozási szerződést a nyertes Károlyház Kft-vel.

2024. okt. 21.
📸 4 fotó
ATAFF fényfestés

Páratlan siker az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon

Első díjat kapott az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon a „Magyar filmek versenye hazai és határon túli alkotóknak” szekcióban a Szolnoki Fényvadászok „Szirén” című alkotása.

2024. okt. 21.
szakácsok készítik a finom étkeket

Élelmezési világnap

Az Élelmezési világnap alkalmából a Szolnoki SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola segítségével hívta fel a figyelmet a vármegyei napilap és hírportálja.

2024. okt. 21.


KIMIKK

    • SZC logo fehér
    • Szolnoki Szakképzési Centrum

      5000 Szolnok Baross utca 37/A

    • Telefon: +36 (56) 500-400

      E-mail: centrum@szolmusz.hu

      OM azonosító: 203056

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001300/2015 , B/2020/000028 Engedélyszám: E/2020/2000081


    2024Szolnoki Szakképzési Centrum