Hírek
SZC
Fogadóórát tartott diákpolgármesterünk a Szolnoki Ifjúsági Közösségi Térben
Albert László diákpolgármester, aki „civilben” a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum diákja, rendszeresen tart fogadóórát a Szolnoki Ifjúsági Közösségi Térben. Ennek apropóján készített vele interjút az Új Néplap munkatársa. A nyomtatásban m

Idén harmadik alkalommal szervezték meg a diákpolgármester fogadóóráját, melyre minden hónap első csütörtökén kerül sor a Szolnoki Ifjúsági Közösségi Térben. Az összejövetel lehetőséget biztosít a diákok számára egy kötetlen beszélgetésre, ahol elmondhatják ötleteiket a város fejlesztésével kapcsolatban.
Albert László diákpolgármester, a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikum kilencedik osztályos tanulója, akinek célja, hogy közösséget építsen a fiatalok körében, és felhívja a figyelmet a környezetvédelmi tevékenységekre.
A teljes cikk a szoljon.hu oldalán olvasható.
A fotót Nagy Balázs készítette.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A Sipos diákja kapta a Civil Kurázsi Díjat
Linek Joanna, a Szolnoki SZC Sipos Orbán Szakképző Iskola és Kollégium 10. B osztályos tanulója érdemelte ki a Civil Kurázsi Díjat.

A Rózsa diákjai is használhatják az Újszászon átadott Taktikai Élményparkot
A Szolnoki SZC Rózsa Imre Technikum mögött, a volt Vásártér helyén elkészült és ünnepélyesen át is adták Újszászon a Taktikai Élményparkot.
A Kreatív nyerte a tájékozódási futóversenyt
A tavalyi, Szolnok 950 városi tájékozódási futóverseny sikerét látva, a Szolnoki Szakképzési Centrum újra megrendezte feladatokkal tarkított tájékozódási futóversenyét, melyre Szolnok város középiskoláinak 8 fős csapatait hívtuk meg.
📸 129 fotó