Hírek
SZC
A „Kedvenc Városom Szolnok”
A „Kedvenc Városom Szolnok” elnevezésű vetélkedő döntőjét rendezték meg a Verseghy Ferenc Könyvtárban. A döntőbe jutott öt szolnoki iskola egyike a Szolnoki SZC Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola volt.

A városban élő fiatalok kezdeményezésére kétévente rendezik meg a „Kedvenc Városom Szolnok” elnevezésű vetélkedőt, mellyel a fiatalok Szolnokhoz kötődésének erősítését, a lokálpatriotizmusra nevelést szeretnék elérni a szervezők. A Verseghy Ferenc Könyvtárban tartották a döntőt.
A 2013-as Diákközgyűlésen a városban élő fiatalok megfogalmazták igényüket egy helytörténeti vetélkedőre, melynek folytatásaként a Város Ifjúsági Koncepciójában és annak Cselekvési Tervében is célul tűzték ki a „Kedvenc Városom Szolnok” elnevezésű verseny két évenkénti megszervezését. A megmérettetés célja a fiatalok Szolnokhoz kötődésének erősítése, és a lokálpatriotizmusra nevelés. Az első helytörténeti versenyt 2015-ben rendezték meg először, tegnap pedig már a negyediket tartották. A XXI. századi, infokommunikációs eszközök és internetes közösségi oldalak beépítésével megvalósuló színes, interaktív Szolnok-történeti versenyt neves zsűri értékelte. 2015. 2017. és 2019. után 2021. telén is megszervezte Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény közreműködésével a Kedvenc Városom Szolnok Vetélkedőt, melynek döntőjébe – a két előfeladatot követően – 5 középiskolás csapat jutott be (egy csapat 5 fős). Egy iskolából több csapat is nevezhetett. A döntőben résztvevő iskolák: Szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészetoktatási Szakgimnázium (2 csapattal), a Varga Katalin Gimnázium (1 csapattal), a Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium Gyermekvárosi Úti Tagintézménye (1 csapattal) és a Szolnoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola (1 csapat).
A Szolnok Tv riportját itt nézheti meg.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

50 éves érettségi találkozó
A Gépipariban 1976-ban végzett tanulók a minap 50 éves érettségi találkozójukat tartották.

Nyílt napok
A Szolnoki Szakképzési Centrum szakképző intézményei ebben a tanévben is megtartják a pályaválasztást segítő, a szakképzést népszerűsítő nyílt napjaikat.
Szakmalabirintus
Több, mint 3000 látogató, érdeklődő. A Szolnoki Szakképzési Centrum 2026. október 13. és 15. között ebben a tanévben is megrendezte pályaválasztási kiállítását, a Szakmalabirintust.
📸 70 fotó