Topolya, 2019.

Mindig nagy izgalommal várjuk a Rákóczi Szövetséghez benyújtott pályázatunk sikerességét, ez alkalommal azonban még fokozottabb volt türelmetlenségünk. Egy új iskolával vettük fel a kapcsolatot ismerősök által (Halász József nyugdíjas kollégánk középiskolai osztálytársa dolgozott a topolyai középiskolában).
Utunkat egy kicsit kései időpontra terveztük a két iskola egyéb programjai, feladatai és elfoglaltsága miatt. Mondanom sem kell, nehezen tudtunk olyan időpontot találni, hogy mindenkinek megfeleljen.


2019.03.29-én reggel korán, 5.30-kor indultunk el Topolyára, hiszen a vajdasági település elég messze van és lévén péntek, számítani kellett a tömeges határforgalomra. A határon igen nagy volt a forgalom, így egy hosszabb várakozás után sikerült csak átkelni a szerb oldalra. Az országhatártól Topolya mintegy 40 km távolságra van, így bő háromnegyed órát töltöttünk a Szabadka – Belgrád úton mire feltűnt a Bácska Topolya helységnév tábla. Egy kis kérdezősködés után szerencsésen megtaláltuk – eléggé eldugott helyen – az iskolát.
A Sinkovics József  Műszaki Középiskola igazgatójának vezetésével tanulóink és a kísérő pedagógusok megismerkedtek az iskola profiljával (gépészeti, fémfeldolgozó és építőipari szakmákat oktatnak nagyjából 350 tanuló számára. Az iskola szép, rendezett környezetben dolgozik, egy jól felszerelt tanműhellyel. A közeljövőben tervezik a kollégium létrehozatalát is.


Az igazgató asszonnyal való megismerkedésünk után, az iskola hangulatos, de kicsiny aulájában előadtuk zenés, verses műsorunkat, amelyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc márciusi eseményeire emlékeztünk. A vendéglátóink érdeklődve hallgatták a martfűi középiskolások iskolai és városi műsorának válogatását.

A műsor után egy rövid beszélgetésre került sor a két iskola tanulói, pedagógusai és vezetői között. Mi, a Martfűi Damjanich János Iskolából szívesen vendégül látnánk a topolyai fiatalokat nálunk, így lelkesen buzdítottuk őket, hogy a következő pályázati lehetőséget ők is használják ki. Iskolánknak kollégiuma is van, így hosszabbra is tervezhetik Magyarországi tartózkodásukat. Akkor talán a hirtelen kialakult ismeretségek is elmélyülhetnének a fiatalok között. Mi, pedagógusok pedig egy alaposabb szakmai tapasztalatcserét tarthatnánk a szakmai képzésről, a problémákról, sikerekről. A tanulók lelkesek voltak, az igazgató asszony pedig megígérte, hogy mindenképpen élnek a lehetőséggel, amelyet a Rákóczi Szövetség nyújt. A közös ünneplés és rövid beszélgetés után a csoport elindult, hogy megismerkedjen a kisvárossal.
Topolya észak Vajdaság egy 15 000 lelket számláló kisvárosa, Szabadkától 30, Újvidéktől 60 km távolságra, a telecskai löszfennsíkon a Krivaja patak (Bács-ér) két oldalán. Első megállónk éppen a Krivaja patak felett átívelő hidacska volt, ahol a csoportról néhány kép is készült. Ezek után jobbra fordulva egy rövid séta után megérkeztünk a város központjába, ahol megtekintettük a Szent Illés szerb ortodox templomot (a csoport nagy része még nem találkozott ilyen templommal). Nem messze innen van a Római Katolikus Egyházközösség Sarlós Boldogasszony temploma is. A tanulók többsége ugyan nem ismeri Lajkó Félixet, de érdekesnek tartották, hogy egy világhírű citeraművész és hegedűs, aki Magyarországon él és dolgozik, Topolyán született.
Sajnos az idő nagyon gyorsan múlott. Várt bennünket a szabadkai séta, tehát indulnunk kellett.
A visszaút Györgyén és Misityevó (két kis település Szabadkától dél-nyugatra) érintésével történt. Szabadkát dél-nyugatról közelítettük meg.
Szabadkán az első megálló a nevezetes Piac volt. A legtöbb tanulónk már visszajáró ezekre a kirándulásokra és mivel szinte mindig Szabadkát is útba ejtjük, a piac sem maradhat ki. Nem volt gondunk az autóbusz parkolásával, az árusoknál való sorakozásnál, vagy a hamburgeresnél való várakozásnál, mert már javában benne voltunk a délutánba, amikorra a piachoz értünk. Ettől függetlenül mindenkinek sikerült megtalálni azt, amire vágyott. Így az autóbuszban egy rövid árubemutatót tarthattunk úton Szabadka felé.
Ezek után tettük meg a beígért rövid városnézést. Először meglátogattuk a Kosztolányi Dezső emlékszobrot a város legrégibb gimnáziuma előtt. Innen nem messze lévő zsinagóga elé mentünk, ahol a nemrég kívül és belül is restaurált impozáns szecessziós stílusban épült épületet csodáltuk meg. A rövid ismertetőt meghallgatva a csoport tovább indult a város sétálóutcája felé, közben megállt a XX. század elején épült látványos városháza előtt.
Sajnos ismételten időzavarba kerültünk, hiszen Martfű 150 km távolsága, az országhatár, mind – mind arra kényszerített bennünket, hogy hazafelé induljunk.
Ez az utunk volt az eddig megtett leghosszabb útja, egy kicsit tartottunk is a sok-sok kilómétertől. Ami azonban megfogalmazódott bennünk az úton hazafelé, az, hogy diákok és kisérő tanárok nagyon jól érezték magukat ezen a kiránduláson is, függetlenül a távolságtól. A haza vezető úton sokat énekeltünk és viccelődtünk, nyoma sem volt a fáradságnak. A buszról való leszálláskor mindenki úgy búcsúzott, hogy a következő alkalommal is számíthatunk rájuk. Várjuk a következő lehetőséget.

Martfű, 2019.04.07.                                                                          Halász Kornélia