Martonos, 2019.

A Rákóczi Szövetséghez benyújtott pályázatunkon idén Magyarkanizsa neve szerepel a Jovan Jovanoc Zmaj iskolával. Azonban, mi Martonosra utaztunk, az azonos nevű iskolába. A martonosi iskola egy kihelyezett iskolája a magyarkanizsai iskolának. Martfű város testvértelepülése Martonos, így ez a település lett úticélunk.


2019.október 17-én kora reggel indultunk a Röszke-Horgos határátkelőhely felé, hiszen sok programot terveztünk erre a napra. A kicsit hosszúra sikeredett határátkelés után, a kora délelőtti órákban megérkeztünk Martonosra. Testvértelepülésként, már jártunk itt, ismertük a helyet és a minket fogadó embereket is. Apró Marika, az iskola vezetője és Horváth Gergely, polgármester úr, üdvözölt bennünket. Mi, felnőttek nagyon örültünk a viszontlátásnak, a gyerekek pedig türelmetlenül várták a folytatást.
A szívélyes üdvözlés után, tanulóink átadták azokat a szerény ajándékokat, melyeket a „damis” tanulók készítettek az iskola tanműhelyében. Megleptük az ottani diáktársainkat egy kis édességgel is.


Marika néni körbe vezetett bennünket az iskolában, megmutatta a tantermeket, az udvart, a tornatermet és mi örömmel nyugtáztuk, hogy a legutóbbi látogatásunk óta, több felújításon is átesett az iskola. Mivel érkezésünkkor éppen szünet volt, hagytuk diákjainkat körbe nézni az iskola folyosóin, az udvarban, néhány szót váltani a helybéli diákokkal. A becsengetés után azonban elmentünk a 8. osztályosok tantermébe, hogy előadjuk műsorunkat, amellyel érkeztünk.
Idén, a 9.P és a 9.A osztály készült ünnepi műsorral az iskolai és városi megemlékezésre. Ezt a műsort még nem adták elő a tanulók, de lelkesen készültek a martonosi fellépésre. Molnár Aranka tagintézmény-vezetőnk néhány szóban ismertette az októberi eseményeket és azok fontosságát, jövetelünk célját, majd pedig a diákjaink előadták műsorukat. Tudni kell, hogy a Vajdaságban, az iskolákban, az októberi történelmi eseményekről nem emlékeznek meg hivatalosan.
Ezután közösen ellátogattunk az Emlékházba, amely emléket állít a II világháború áldozatainak, valamint az 1944-es partizán megtorlás ártatlan magyar áldozatainak. Itt az érdeklődő tanulóknak Gergő bácsi (Horváth Gergely) elmesélte személyes emlékeit, amelyeket a családi emlékezés tart életben a mai napig.
Egy rövid séta következett Martonos központjában és elbúcsúztunk kedves barátainktól, hogy további élménnyel gazdagodhassunk.

A kihagyhatatlan szabadkai piacra utaztunk. Bár a déli órákban értünk oda, amikor már nem volt nagy tömeg, mindenki megtapasztalhatta a hely színes, hangos, illatos forgatagát. Többen vásároltak egy-egy apróságot, de szinte mindenki elfogyasztott egy-két hamburgert.
Egy 20 perces séta után bejutottunk Szabadka központjába. A városháza előtti padokon megpihentünk néhány percre és ugyan nem terveztük, de belekerültünk egy kézműves kirakodóvásár közepébe. A tanulók megtekintették a szerb kézműves termékeket, megcsodálták a bőr bocskorokat, a különleges fatermékeket és az élelmiszereket, amelyek sokban hasonlítanak a magyar élelmiszerekhez.
A Városháza környékét körbejárva, beszéltem a szecessziós épület építéséről a 20. század elején. Arról, hogy jelenleg az épület többcélú, több intézményt foglal magába. Itt székel a város önkormányzata, itt működik a város helytörténeti múzeuma, valamint itt találjuk a városi történelmi levéltárat is.
Sajnos arra nem volt időnk, hogy az épületet belülről is megnézzük, tovább kellet haladjunk város zsinagógája felé, mert Szabadka megtekintésekor kihagyhatatlan ez az épület is, hiszen a közelmúltban restaurálták, úgyhogy ma már teljes díszben ragyog. Az épület szecessziós stílusban pompázik a városközpontban. Úgy tarják számon, hogy ez az épület közép Európa legnagyobb zsinagógája befogadóképesség szerint. A gyerekekkel és a jelen lévő felnőttekkel körbejártuk a gyönyörű kovácsolt vas kerítéssel, körbevett épületet, megcsodáltuk a hatalmas kupolát, amelyet zsolnai kerámia borít.
Városnéző sétánk következő állomása az elkerülhetetlen Kosztolányi emlékhely volt. Ez a helyszín sem hagyható ki a városnézés során, hiszen az emlékhely szomszédságában ott magasodik sarki épületként a város legrégebbi-a 18. században alapított gimnáziuma. Ebben az iskolában tanult Kosztolányi Dezső is, valamint itt volt az édesapja, Kosztolányi Árpád iskolaigazgató. A visszatérő tanulók, már várták a csoportkép készítését Kosztolányi Dezsővel, az tanulóval. A fényképek után lassan elkezdtünk készülődni, amikor odalépett csoportunkhoz egy helybéli hölgy, a gimnázium dolgozója, aki néhány szót mondott az iskoláról, zsinagógáról, városról. Szívélyesen meghívta a csoportot a következő adódó alkalommal, mi pedig örömmel fogadtuk a meghívást.
Már nagyon eltelt az idő fölöttünk és indulni kellett a határra, hiszen hosszú az út Marfűig. Szerencsére nagyon jól tudtunk haladni, így a tanulók többsége már 8 órára otthon volt. Egy újabb feledhetetlen találkozás volt ez a határon túli emberekkel, szokásokkal, épületekkel, és egy újabb lehetőség, hogy mi is gazdagíthassuk az ottani diákokat.

Martfű, 2019. november 08.                                            Halász Kornélia