Nyíltnap – 2018. november 20. 10 óra

A nyolcadik osztályos tanulóknak elindul a nagy hajrá, el kell dönteniük, hogy tanulmányaikat melyik középiskolában fogják folytatni.
Novemberben iskolánk várja az érdeklődő tanulókat, szülőket az SZMSZC Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hatvani úti épületében. Célunk, hogy leendő diákjaink számára megfelelő tájékoztatást adjunk iskolánk képzési kínálatáról, a jövő szakemberei megismerkedhessenek az általunk oktatott közel 20 szakmával. Bízunk abban, hogy aki ellátogat hozzánk, az elindul egy úton, és a jövő év szeptemberében tanulóink sorában köszönthetjük!
Nyílt napunk programja:
– Intézményvezetői köszöntő, majd tájékoztató az iskola szakmai palettájáról, leendő 9. évfolyamos tanulók számára ajánlott képzéseinkről
– Interaktív szakmai bemutatók az iskola tornatermében az iskola által kínált szakképesítések területén
– Az iskola tanműhelyeinek meglátogatása a szülők és a tanulók igényei szerint szervezett csoportokban – az Electrolux Lehel Kft. területén működő tanműhelyek (gépészet, elektrotechnika-elektronika területéhez tartozó szakmák); Kossuth úti tagintézmény tanműhelyei és szaktantermei (vendéglátás, kereskedelem, élelmiszeripar, szépészet, közlekedésgépész területekhez tartozó szakmák); Hatvani úti asztalos tanműhely (faipari szakmák)
Idő: 2018. november 20. (kedd) 10:00 óra
Hely: Jászberény, Hatvani út 2

Ezen a weboldalon HTTP-sütiket használunk a felhasználói élmény növelése érdekében Az ezen az oldalon található bármely linkre kattintva Ön beleegyezését adja a HTTP-sütik beállításához. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás