Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum

Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma


Boldog névnapot kívánunk
Vilhelmina

nevű látogatóinknak

Általános információk

Iskolánk 1927-től a középfokú ipari szakképzés regionális bázisa. Fő célunk a teljes körű, hagyományainkat is hasznosító, a gazdasági és piaci igényekre alapozott műszaki szakemberképzés. Ez magában foglalja a biztos szakmai tudás megszerzésén túl az ember jellemét és erkölcsét meghatározó közismereti oktatás magas szintjét is.
E cél jegyében próbáltuk kialakítani képzési kínálatunkat, melyben fontos szerepet kap az általános műveltség, a szakmai tudás és a szakmai kommunikációs készség fejlesztése. Ennek érdekében tanulóink számára elengedhetetlen az idegen nyelvi képzés, valamint a vállalkozói ismeretek megszerzése. Mind a szakmai, mind pedig a vállalkozói ismeretek területén fontos, hogy tanulóink használják az informatika eszközeit, ismerjék és tudják alkalmazni mindazon szoftvereket, amelyek megkönnyítik munkájukat, javítják tevékenységük hatásfokát.

Meggyőződésünk, hogy az iskolánkban végzők a munkaerő-piaci nehézségek ellenére is meg tudják állni helyüket az életben.

Tudnivalók az iskolában folyó képzési formáról:

Lényege, hogy az általánosan művelő tárgyak tartalma és követelményszintje a 12. osztályig, beleértve, az érettségi vizsgát is, szinte megegyezik a gimnáziumokéval. Minden osztályra kiterjedő az informatikai képzés. A 9. és 10. osztályban az általános képzés mellett orientáló jellegű szakmai képzés folyik.

A 12. év végén a tanulók (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és egy választott tantárgyból) érettségi vizsgát tesznek, ami feltétele az 2/14. évfolyamba lépésnek, az egyetemi, főiskolai továbbtanulásra való jelentkezésnek.

A 12. osztályt követően a kimeneti szakirányok szerint további 1 év alatt szerezhetik meg a tanulók az érdeklődési körüknek, megfelelő szakképesítésüket. Az osztályok tanulói képessé válnak az életpályán szükséges többszöri szakmaváltásra, valamint a mindenkori igényekhez való rugalmas alkalmazkodásra. A következő tanévben iskolánk műszaki szakterületen három ágazati képzésben kíván 1-1 osztályt beiskolázni.

A képzés szakmai megoszlása:

  • Informatika ágazat  (54 481 01 - CAD-CAM informatikus)
  • Közlekedés Szállítmányozás és Logisztika ágazat  (54 841 02 - Közúti közlekedésüzevitel ellátó)
  • Gépészet ágazat  (54 521 03 - Gépgyártástechnológiai technikus)

Informatika ágazat

Informatika ágazat
Tagozat kódja: 1101

Egy mai autó tetszetős formáit, bonyolult szerkezeteit ma számítógéppel tervezik. A képernyőn dől el, hogy a szerkezet elfér-e a számára kialakított helyen, működés közben az egyes alkatrészek hogy viselkednek. Valósághű képen, életszerű környezetben mutatják be a készterméket a megrendelőnek. A jóváhagyás után az első darabok gyártása is számítógépen történik. A monitoron kiderül, hogy a tervezett megmunkálás megfelelő-e, mennyi ideig tart, milyen szerszámokra van szükség, hogyan kell rögzíteni a nyers darabot. A számítógépes tervezés – CAD – és a számítógépes gyártás – CAM – a mai modern világ velejárója , és természetesen nem csak az autógyártásban van ez így, hanem minden korszerű ipari tevékenységben is.

A terméket a továbbiakban gépészek készítik el, és a szállítmányozók gondoskodnak a célbaérkezésről. Informatika ágazatban tanulóink korszerű CAD és CAM szoftverek segítségével sajátítják el az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket úgy, hogy ipari környezetben is megállják helyüket. Alapozásként a 9-12. évfolyamon a számítógép hatékony használatához tartozóan hardver- és szoftverismereteket, adatbázis-kezelést, programozást, hálózatépítést is tanulnak.
A 12. évfolyam végén informatika ágazati érettségi vizsgát tesznek.

Képzési idő: 1 év
A szakmai alapképzés a 9-12. évfolyamokon megtörténik.
Kimenet: CAD-CAM informatikus

Egyéb megszerezhető képesítések:

  • AutoCAD-üzemeltető (Autodesk oklevél)
  • Inventor-üzemeltető (Autodesk oklevél)
  • Számítógépes műszaki rajzoló (OKJ szakképesítés)
  • Ipari-informatikus (OKJ szakképesítés)
  • Műszaki informatikus (OKJ szakképesítés)

Elhelyezkedési lehetőség:

Számítógépes műszaki rajzoló, CAD technikus, CAM technikus, Műszaki dokumentáció készítő, Technológia tervező, CNC gépkezelő

Kerettanterv

54 481 01 CAD-CAM informatikus.pdf

Közlekedési ágazat

Közlekedés Szállítmányozás és Logisztika ágazat
Tagozat kódja: 1102

 A korszerű autógyár összeszerelő üzemében nem készül két egyforma jármű egymás után. Más a karosszéria, a motor, a felszereltség, mások a kényelmi berendezések, a kerekek. Ennek ellenére a soron következőhöz mégis pontosan az az alkatrész érkezik a több tíz féle közül, amelyik abba az autóba való. A korszerű logisztika teremti meg azt a raktározási rendszert, anyagmozgatást, amely lehetővé teszi, hogy minden pontosan oda, és a megfelelő időpontban érkezzen meg. A kész autót aztán sokszor több száz, ezer kilométerre kell elszállítani, országokon keresztül, különböző szállítóeszközökön úgy, hogy a megrendelőhöz a sajátja érkezzen meg. Manapság a szállítás nem olcsó, igyekezni kell tehát, hogy a lehető legkisebb költséggel, de a lehető leggyorsabban jusson el minden a rendeltetési helyére. Ez a szállítmányozás feladata. A logisztika és a szállítmányozás nem csak az autógyártáson belül, hanem a termelés, a kereskedelem minden területén kiemelt fontosságú tevékenység, hiszen amit a CAD-CAM informatikusok megterveztek és a gépészek legyártottak, célba kell juttatni.

Tanulóink a közlekedés ágazatban a közlekedéssel, szállítással és az ezekhez kapcsolódó földrajzi, gazdasági ismeretekkel találkoznak, a 12. évfolyam végén közlekedési ágazati érettségi vizsgát tesznek.

Modulok:

  • Közlekedés-üzemvitel általános előírásainak alkalmazása
  • Menetjegyellenőr feladatai
  • Menetjegypénztáros feladatai
  • Közlekedésüzemvitel logisztikai feladatai
  • Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó feladatai 

Képzési idő: 1 év
A szakmai alapképzés a 9-12. évfolyamokon megtörténik.
Kimenet:  Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

Egyéb megszerezhető képesítések:

  • Menetjegyellenőr (részképesítés)
  • Menetjegypénztáros (részképesítés)
  • Szállítmányozási ügyintéző (elágazás)

Elhelyezkedési lehetőség:

Betölthető munkakör:  Egyéb kereskedelmi, áruforgalmi, értékesítési ügyintézők.

Cégek a szakmacsoporthoz:

Közlekedési szolgáltatást (személyszállítást, árufuvarozást, szállítmányozást, logisztikai tevékenységet) végző vállalkozások (pl. VOLÁN, BI-KA Logisztika, stb.)

Kerettanterv

54 841 02 Közúti közlekedésüzemviteli ellátó.pdf

Gépészet ágazat

Gépészet ágazat
Tagozat kódja: 1103

  Ami a képernyőn történik, az csak látszólagos. Modellezéshez, szimulációhoz nagyon jó, de az autó csak akkor jó igazán, ha kézzel fogható. Akármennyi alkatrészből áll is egy kocsi, azokat az alkatrészeket igazi gépeken kell elkészíteni. A monitoron megálmodott alkatrész a gépész műhelyben válik valósággá, ott készül el valójában. Kiindulásként a kézhez kapott műszaki rajz áll rendelkezésre, az alapján kell különböző módszerekkel elkészíteni a darabot. Mindemellett a készre gyártás csak egy dolog, meg kell győződni a következőkről: az alkatrész akkora, amekkorának lennie kell, az anyaga megfelelő, ki fogja bírni azt a terhelést, amit működés közben kell elviselnie, a felülete igazodik az előírthoz. A mindennapi életben persze nem csak a gépjárműipar, hanem minden termékgyártó ágazat ide tartozik. Meg kell említeni még a gépészetet támogató folyamatokat, a számítógépes tervezési tevékenységet, illetve a kész termékek mozgatását, szállítását.

  A gépészeink az alapvető műszaki ismeretek mellett hossz- és anyagvizsgálati méréssel, gyártástervezéssel foglakoznak, a műhelygyakorlatok alkalmával pedig lehetőségük nyílik tényleges alkatrészgyártásra is, a 12. évfolyam végén pedig gépészet ágazati érettségi vizsgát tesznek.

Modulok:

  • Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz és környezetvédelmi feladatok.
  • Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló)
  • Mérőtermi feladatok
  • Gyártástervezési és irányítási feladatok
  • CNC gépkezelés
  • Karbantartás, üzemeltetés, üzembehelyezés

Képzési idő: 1 év.
A szakmai alapképzés a 9-12. évfolyamokon megtörténik.
Kimenet: Gépgyártástechnológiai-technikus.

Egyéb megszerezhető képesítések:

  • Gépipari minőségellenőr
  • Szerszámkészítő
  • CNC-forgácsoló
  • Gépi forgácsoló

Elhelyezkedési lehetőség:

Betölthető munkakör: Gépgyártás technológus, CNC-fogácsoló

Cégek a szakmacsoporthoz:

Alkatrész- és szerszámgyártással foglalkozó gépipari cégek például: TITÁN CNC, FERZOL, TOOL Produkt, LAING Kft.

Kerettanterv

54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus.pdf

Nyelvi előkészítő

Gépészet ágazat nyelvi előkészítővel
Tagozat kódja: 1104

   Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy, tartja a mondás. Az élet minden területén, így a munka világában és a felsőfokú tanulmányokban is egyre nagyobb szerepet kap a használható nyelvtudás. Iskolánk a 2017/2018-as tanévben a gépészet ágazatban nyelvi előkészítő osztály indítását tervezi. Ennek specialitása a kiemelt angol nyelvi képzés. 
Cél a minél előbbi középfokú nyelvvizsga megszerzése, valamint a tanulmányok befejeztével a felsőfokú nyelvvizsga megcélozása. 
   Nyelvi előkészítő évfolyamon a nyelvi képzés mellett kiemelt szerepet kap az informatika oktatása, valamint matematikából, magyar nyelv és irodalomból olyan kompetenciák fejlesztése, amelyek csökkentik az általános- és a középiskola követelményszintje közötti szakadékot. Ez a képzés tehát magas szintre emeli a tanulók nyelvtudását, megalapozza az ECDL vizsgára való felkészülést és fejleszti a tanulók személyes kompetenciáit. 

  A magasabb szintű nyelvi képzés igazodik a gépészet ágazaton belül megcélzott szakmai tartalomhoz, amely az automatizált gyártás, számítógéppel vezérelt gyártósorok működtetésére készíti fel a tanulókat. A ma használatban lévő korszerű gyártósorok olyan mechanikai szerkezetek, amelyeket elektronikai elemekkel irányítanak. Tanulóink korszerű irányítástechnikával, és az ahhoz tartozó gépészeti ismeretekkel találkoznak a képzés során.

Képzési idő: 1+4+1 év
A szakmai alapképzés a 9-12. évfolyamokon megtörténik.

Tervezett szakképesítés:

Mechatronikai technikus (OKJ 54 523 04)

Ágazati érettségi vizsgával megszerezhető szakképesítés:

Villamos berendezés szerelő és üzemeltető

Kerettanterv

54 523 04 Mechatronikai technikus.pdf

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30