Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum

Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma


Boldog névnapot kívánunk
Gabriella

nevű látogatóinknak

Tovább fejlesztik a hazai szakképzési rendszert: tízéves intézményi fejlesztési tervet készít a kormány, erre tízmilliárd forint áll rendelkezésre. Ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be csütörtökön Szolnokon, ahol a 2017/18-as tanév országos szakképzési tanévnyitó ünnepségét tartották.

Szalay Ferenc polgármester megnyitóbeszédében kiemelte, a város szakképzőrendszere rugalmas és alakítható, melyet a nagyvállalatok is megtapasztalhattak. Mára megtelt az ipari park, újat kell nyitni Szolnokon, ehhez szakképzett munkaerő szükséges. A képzett szakember viszont a megyeszékhelyen is kevés.

– Feladatunk, hogy elhitessük a családokkal, egy gimnáziumi érettségivel nem tudja megállni a helyét a gyerek a világban.

    „A kétkezi munka nem szégyen, szakmunkásra mindig szükség lesz” – mondta.

Az eseményen részt vevő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gyors gazdasági változásokról szólt, arról, hogy ehhez minden vállalatnak, cégnek és persze a szakképzőrendszernek is alkalmazkodni kell.

A diákoknak használható tudást kell átadni, egy jó képzés a változásokhoz való alkalmazkodásokra mindig felkészít. Szavai szerint a gazdaság fejlődése nem áll meg, ezért a kormány a jövőben is kiemelten támogatja a szakképzést, együttműködve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.

Az eseményen részt vevő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gyors gazdasági változásokról szólt, arról, hogy ehhez minden vállalatnak, cégnek és persze a szakképzőrendszernek is alkalmazkodni kell.
A diákoknak használható tudást kell átadni, egy jó képzés a változásokhoz való alkalmazkodásokra mindig felkészít. Szavai szerint a gazdaság fejlődése nem áll meg, ezért a kormány a jövőben is kiemelten támogatja a szakképzést, együttműködve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.

Varga Mihály bejelentette, tovább fejlesztik a hazai szakképzési rendszert: egy tízéves intézményi fejlesztési tervet készített a kormány, amelynek megvalósítását már ebben az évben elkezdik.

Minden szakképzési rendszerben lévő intézményt megújítanak, erre tízmilliárd forint áll rendelkezésre. Az állagmegóvás mellett modern infrastruktúrát és a vállalatokkal, vállalkozásokkal történő szorosabb együttműködést is ígért a miniszter.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszédében ugyancsak a szakképzés fontosságát hangsúlyozta ki.

Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a duális képzés előnyét emelte ki: a vállalati körülmények közötti gyakorlati képzés erősítését.

Hozzátette, az idei tanévtől új tantárgyat vezettek be a szakképző iskolákban: a pénzügyi- és vállalkozói ismereteket, ezek oktatása ma már nélkülözhetetlen. Hicsó György, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója korszerűsítést ígért a tagintézményekben, melyek egy része már megvalósult.

Idéntől új laborokkal, eszközökkel várják a diákokat, néhol nyílászárócsere történt, máshol tehetségműhelyeket hoztak létre.

H K Sze Cs P Szo V
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
Dátum : 2018. december 15., szombat
16
17
18
19
20
21
22
23
24
Dátum : 2018. december 24., hétfő
25
Dátum : 2018. december 25., kedd
26
Dátum : 2018. december 26., szerda
27
Dátum : 2018. december 27., csütörtök
28
Dátum : 2018. december 28., péntek
29
Dátum : 2018. december 29., szombat
30
Dátum : 2018. december 30., vasárnap
31
Dátum : 2018. december 31., hétfő
05
jan.
09:00 - 12:10 Matematika, Magyar

12
jan.
09:00 - 12:10 Matematika, Magyar